Csákvári Zsóka kötete dramaturgiájában egy egyedülálló kiadvány, hiszen úgy mutatja be az idegenbe szakadt magyar honfitársaink életét, ahogy nem sok regényben, novellában tapasztalhatjuk. Németországon át Svédországig, avagy Amerikáig. 

Dramaturgia tele élettapasztalattal és jókora emberismerettel. A magány, a monoton élet, a beletörődés, de valahol a lélek mélyén a hazaszeretet dramaturgiája is. Szembesít a halállal, de ugyanakkor megmutatja a feleslegesnek tűnő életharcok patetikus állapotát.

Amikor egy szerkesztő kezébe vesz egy könyvet, nem tudja, hogy pontosan mire is számíthat. De aztán átéli, átérzi és átértékeli azt. Belemélyed és csak az olvasás folytatására vár. És el kell olvasnia még egyszer. Sokadszor.

És megdöbbenve tapasztalja, hogy a sokadik olvasás után is ugyanazokat az érzéshullámokat váltja ki. És a végén elérzékenyül. Kénytelen azt mondani, hogy jó. Be kell vallania az olvasónak, hogy a mai magyar novellaírásnak is vannak remek képviselői. 

 A könyv előszavát tovább is elolvashatják, ha IDE kattintanak.

Egy tündérlány mesét mond Réti G. Péter pennáján keresztül. Mesét mond három generációnak. A gyereknek és a szülőnek. A szülőnek és a nagyapának. A nagyapának és az unokáknak. 

Meséket mond, de nem féltétel nélkülieket. Nem tartalmatlan sallangokat, hanem oktató meséket, néhol drámaiságával, néhol parodisztikus humorával, melyek az életre való nevelést és oktatást rejtik magukban.

És ezek a mesék nemcsak nevelési szándékkal állnak a prózaiság strázsáján, hanem társadalom kritikaként is „pro et contra” mérlegelve a könyvben felsorakoztatott eszméket és eszmék közötti különbségeket.

A novellák szereplői egytől egyig reális személyek, fiktív esetenként átnevesített, „átállatiasított”, „átmanósított”, karakterekbe bújtatva, melyek a társadalmi különbözőségekre a saját reál életük megtapasztalásán keresztül hívják fel az olvasók figyelmét.

A könyv előszavát tovább is elolvashatják, ha IDE kattintanak.

Lélek Sándorné Ekpafat „A lélek útja” című kötete a léleknek egy úgynevezett bináris bemutatása az olvasók számára. Mely bináris rendszerbe egykönnyen beleképzelhetjük önmagunk vagy akár szűkebb környezetünk élethelyzeteit is.

Iránymutatásokat ad (sokszor szakrálisan) az Isten iránti elkötelezettségünkhöz vezető út megtalálására, egy olyan szerző tollából, aki bőven kiismerhette a kórházi ágyak kétpólusú létvilágát, hiszen a kóma állapotán túli ismeretlen megtapasztalása egy úgynevezett mentális síkot nyitott, melyet olyan eszközként használ a szerző melynek megismerése nem csupán a periférikus elidegenedést hozza ki az olvasóból.

Ha arra gondolok, hogy sok önmagát és kultúráját szakrális térbe helyező ember képes orbitális tévedésekre és megrögzött dogmatikák hirdetésére, akkor ennek a könyvek az elolvasása után meg kell kell állapítanom, hogy az igazi teleológiai szakralitást csak úgy lehet visszaadni az írásokban ha megtapasztaltuk annak állásosságát. És történik ez akkor is ha egyszerű emberi történeteket dolgozunk fel és tárunk az olvasók elé.

Ára: 900 forint postaköltséggel

Rendelhető: info@polusonline.com

Patetikus képzet, poétikus végzet és líraégés ezer fokon. Ez jellemzi Elek Tamás Zoltán „Sötét lángok” című kötetét, melyet most kezében tart a kedves olvasó.

Biegelbauer Pál szerint „a félelem mélyén a semmi lappang”. S ezt a semmit nem lehet másként feloldani, minthogy meglátjuk a semmi mögötti katarzist és feloldjuk azt. Szétrobbantjuk, mint világrobbanás az ősmagot, és szakrális térbe dobjuk át a gondot. Ez történik Elek Tamás Zoltán gondosan felépített és rendszerezett verseiben, hol a szellemi tehetetlenség fölött kolosszusként épül Babilonná az anyag, és mint földbe vetett mag versekké állnak össze a szavak.

Elek Tamás Zoltán versei egyediek, és ezt az egyediséget annak köszönhetik, hogy a szerző szakmai pszichológiai ismereteit ötvözi a szakralitás tér és a hétköznapi problémák érthető és érzékelhető világával.

A pszichológiát, mint tudományt – a Propper Péteri szemlélettel szemben – nem pusztán az emberi lélek vizsgálatára használja fel a szerző, hanem hozzá szól, ahhoz is, hogy milyennek kell lennie (milyennek kellene lennie). Értékeket fogalmaz meg, mert lehetősége adatik rá. A morális értelembe vett társadalmi kirekesztettségből adódó értékrendszert a valós világ, néha drasztikus pennájával írja fölül.

Naponta bújtat az élet álruhába, amikor szembesülnünk kell önmagunkkal. Amikor az arcunkat egészen más profilból mutatjuk, mint akik valójában vagyunk. Csépányi Balázs novelláinak és jegyzeteinek szereplői is ugyanilyen emberek: a maguk hibáikkal, örömeikkel, bánataikkal vagy éppen drámai élethelyzeteikkel.

Ez a könyv szemelvényeket mutat és tükröt tart elénk a hétköznapokban. És teszi ezt olyan nemes egyszerűséggel, hogy élvezet olvasni ezt a könyvet.
Akár buszon, villamoson: nyugatitól a keletiig, Moszkva-tértől a Nagyvárad-térig, Sepsiszentgyörgytől Sopronig.

Önmagunk álmait, félelmeit vagy éppen fájdalmait fogalmazzák meg ezek a rövid és velős írások, néhol annyira megdöbbentve és pszichikai mélységekbe nyomva le az ember lelkét, hogy onnan csak a tisztítótűz energiái képesek a felszínre hozni azt.

Az „arcok álruhában” fogalom nem csupán preventív módon értendő, a könyvet végigkísérő mély mondanivaló, hanem szubjektivitásában is organikus egységbe fogja össze, a gondolatiság, a periferiális lét és lelkiség pilléreit. Mely pillérekből koncepciózusan jól felépített művekké formálódnak a gondolatok (novellák és jegyzetek).

A könyv szerkesztésében is fenomenális, hiszen teret ad a gondolatoknak. Egy olyan teret, ami méltán szolgálhat az önfelismerés jegyzetfüzetéül is, hogy azt majd újra és újra elővéve szembesülni tudjunk a belső valónkkal. 

Szalkári István verseinek többségét egy úgynevezett szerelmi-morálérzet-boncolgatás hatja át, és amely természeti megszemélyesítésként is felbukkan néhány versben. A szerző az olvasót a szerelem terén a több periféria-felismerés völgyeibe és lankáiba is elviszi.

Gondolok itt a mély szerelem (ha úgy tetszik gondolati szinteken megvalósuló rejtett szexualitás), valamint a szeretetlenség morális, erkölcsi szinteken történő megvalósulására. A lírai felismerés az én felismerése: szembesülés a szerelemből fakadó bánatokkal és azonosulás az öröm frázisaival.

Szalkári István ezen síkon kreált versei teszik ki a kötet kétharmadát.

A fennmaradt lírai térbe pedig felsorakoznak, az élet igenlés miértjeire keresendő reális válaszhalmazok vagy konzekvenciák nélkül hagyott diskurzusok.

De ugyancsak ebbe a térbe helyezkedik el a tájleírás és a lázadás kreálta szövegalkotási fázis-verstömb is, amelyben a szerző, a polgári értékrend mellett teszi le a voksát és élesen megy szembe a liberális hegemóniákkal.

Az „tákolmány” élet kérdései néhol naturista, néhol szakrális szociográfiaként fogalmazódnak meg a műben, és a „könnyekben égő” jövőbe csúcsosodnak ki. Viszont ez a szerző múltból hozott tapasztalatainak védekező mechanizmusa.

De hogy ezt jobban megértsük el kell olvasnunk ezeket a verseket.