Select Menu

Slider

könyvek

szerző

‹
›

Sport

Gazdaság

Fotóalbum

Vendéglátás

Videók

Lírai vonatkozásban ez a könyv úgynevezett kiteljesedés keresés a sokszor csalódásokkal teli szerelmi élet bugyraiban. Egyfajta lázadás, a meg nem élt vágyak beteljesedése miatt, de ugyanakkor az út megtalálása is, amely néhol a szélnek adott csók retorziójaként vetül a szerző ajkára.

Egy, a költői énre vonatkozó bezárkózottsági lelki periféria vonul végig a könyvön és az ezt övező gondolati sík kiteljesedése, a cselekvés produktív lételemével szemben. 

A szenvedélyek és szenvedések bináris rendszerét néhol feloldja a parafrázisokká fejtett játékosság szele.

Úgy a novellákon mint a verseken elképesztően gyors váltások figyelhetőek meg az szelemi szféra és az anyagi világ közötti ingadozás tekintetében. És történik ez, hol az erkölcsi magasságok határán, hol pedig mély morál végső állomásán.

A zordon érzelemvilágát rejtő novellái, beszélgetések két ember között, amely úgy is megtestesíthető mint a lélek és a tudat diskurzusa. Így válik ez a könyv az író és olvasó egymásra találásának nyomtatott fórumává.
Novellái a legközvetelenebb módon fogalmazzák meg azokat az erkölcsi, morális és szellemi értékeket, amelyeknek valóságával mindannyian tisztába vagyunk, csak éppen nem hangoztatjuk megfelelőképpen, nem beszélünk róla elégszer.

Novelláin keresztül rávilágít a társadalmi problémákra, erkölcsi és morális értékrendek határait suroló kérdésköröket feszeget.

Ajánlom hát e könyvet minden kedves olvasónak, akik a benne rejlő felismerések által Önmagukra szeretnének ismerni.

Ilyés András Zsolt könyve az "Ezer egy éjszaka" az emberi lélekről, az esendőségről, a vágyakról, álmokról és nemzeti öntudatról szól, amelyet olyan nemes egyszerűséggel karolhatunk magunkhoz, mint egy kedvest az éjszakai elalvás előtt. Komoly sorskérdéseket feszeget, állást foglal és tényeket állít elénk, olyan profizmussal, hogy azok sok esetben megkérdőjelezhetetlenek.
Bencze Attila
Felelőskiadó

Ára: 1500 forint postaköltséggel
Rendelhető: info@polusonline.com
- - - - -
Szepesi Alíz "Mezítláb az esőben" című verseskötete, olyan koncepciózusan felépített hitvilágot tár a szemlélő elé, amelyre nem minden sarkon talál rá az olvasó. A hitvilág egyfajta gnosztikus megközelítése egészen egyedivé teszi a versek spirituális-gondolati mondanivalóját, sőt szöveg és formaalkotási világát is. 
Bencze Attila

"Teljesen meglepődtem, amikor kezembe került Szepesi Alíz verseskötete, hiszen az egykori Kick-Box Európa bajnoknak eddig nem ismertem ezt az arcát. Amikor kezembe vettem a kötetet azt hittem, hogy ez is egy amatőr szintű próbálkozás, de rá kellett döbbennem, hogy sokkal több annál. Be kell vallanom: kellemesen csalódtam."
Nagy Brigitta

Irodalmi Füzetek Sorozat 6.; Méretek: 120 oldal, A5-ös formátum; ISBN: 979-8095-87-103-5; Független Erdélyi Könyvtár)
Ára: 1000 forint postaköltséggel
Rendelhető: info@polusonline.com
- - - - -
"Radics Rudolf felvidéki szerzőnk "Búgócsiga" című kötete, egy úgynevezett irodalmi szárnypróbálgatásnak az eredménye. Ezzel kapcsolatban nem arra kell reflektálni, hogy a szerző írásai gyengék lennének. Sőt. Ez egy igen erős, összeszedett kötet. Rövid versekkel, de annál jobban mélyre ható ideológiai képekkel, kifinomult verstani technikákkal."
Bencze Attila

"Radics Rudolf kötete, nekem két szemszögből is bejött. Először is azért mert a hétköznapi rohanások közepette is tudom olvasni. Másodsorban pedig azért, mert annyira jó gondolatok vannak benne, hogy azt kétszer is kézbe kell venni."
Kelemen Mónika

Irodalmi Füzetek Sorozat 5.; Méretek: 100 oldal, A5-ös formátum; ISBN: 979-8095-87-103-4; Független Erdélyi Könyvtár)
Ára: 1000 forint postaköltséggel
Rendelhető: info@polusonline.com
- - - - -
"Hármas pillér: Isten, haza, család. Szimmetriák és szentenciák kérdéskörei fogalmazódnak meg Maksa Hun Balázs vers és prózakötetében. És történik mindez a hontalanság pátoszkövénél, hol a szerzőt érintő kilátástalanság, kemény billogként vetül a mára."
Bencze Attila

"Balu kötete nekem igazi nagy ereklyém. Véleményem szerint ilyen kell legyen egy igazi költő: mindig meg kell mondani az igazságot, mindig ki kell mondania az érzéseit. Kertelés nélkül. Azt szeretem Balázs írásaiba, hogy egy olyan szemléletet képvisel, amilyen én is vagyok."
Erdős Zsolt

Irodalmi Füzetek Sorozat 4.; Méretek: 96 oldal, A5-ös formátum; ISBN: 979-8095-87-103-3; Független Erdélyi Könyvtár)
Ára: 1000 forint postaköltséggel
Rendelhető: info@polusonline.com
- - - - - -
"Rózsa Margit kötetét annak szeretném ajánlani, aki a könnyedebb irodalmi alkotások fele szeret kacsintgatni. Hiszen rengeteg népies elemet használva kötetében, mindenkivel meg tudja találni a hangot. Talán ettől jó ez a kötet, nem beszélve arról, hogy a borítót ékesítő festmény is a szerző munkája."
Bencze Attila

"Margót már gyerekkorom óta ismerem. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen bolondozós nő, ilyen komoly dolgokkal foglalkozik. Annyira volt először kezembe venni a kötetét, hogy az valami felejthetetlen."
Kerezsi Jánosné


Ára: 1000 forint postaköltséggel
Rendelhető: info@polusonline.com
- - - - -
"Jagos István Róbert "Made in az idők hajnalán" című kötete, nemcsak a kortárs magyar irodalom stilisztikai vonalait adja vissza nekünk, hanem egyfajta korszellem identitást is megrajzol számunkra. Verseiben a családi posványosodástól a felemelkedés társadalom-szindrómájáig mindent megtalálunk."
Bencze Attila

"Jagi kötetét olvasva az-az érzésem támadt, mintha ott lennék vele. Nemcsak képekben, hanem lélekben is. Ez a kötet annyira megfogott engem, hogy azóta is mindig visszatérek néhány gondolatot meríteni belőle."
Szabó Csilla

(Irodalmi Füzetek Sorozat 2.; Méretek: 62 oldal, A5-ös formátum; ISBN: 979-8095-87-103-1; Független Erdélyi Könyvtár)
Ára: 1000 forint postaköltséggel
Rendelhető: info@polusonline.com
- - - - -
"Összevetve Bencze Attila mostani kötetét, az előző kettővel (A fogadott fiú, A lélek-inga-járata) egy úgynevezett humán-orientáltságú szociográfiát figyelhetünk meg. Mindez a megélhetési területváltás és a szélesebb körű kulturálódás eredményeként jöhetett létre. Attila levetkőzve Nyírői lokálpatriotizmusát a Tamásis világiasságot és szociális, morális, illetve erkölcsi érzékenységet állítja alkotásai élvonalára."
Dr. Benedek András

"Elég gyakran veszek verseskötetet a kezembe. Az igazat megvallva ritkán találkoztam ilyen jó könyvvel, hiszen nem unalmas, túlkomplikált verseket tartalmaz. Igaz volt, amit kétszer is el kellett olvasnom, de mindig tanultam belőle valamit."
Madarász Katalin

(Irodalmi Füzetek Sorozat 1.; Méretek: 88 oldal, A5-ös formátum; ISBN: 979-8095-87-103-0; Független Erdélyi Könyvtár)
Ára: 1000 forint postaköltséggel
Rendelhető: info@polusonline.com
- - - - -