Dudás Mihály Károly „Szomorú bohóc” című verseskötetét követően, ez a második válogatás, melyet a Szerzőtől kezében tarthat a Tisztelt Olvasó.
Egy könyv születése, mindig különleges meghívás, kiváltképp verseskötetek esetében: bizalommal áthatott ajtónyitás a lélek legrejtettebb dimenziói felé, a legbensőségesebb emóciók, gondolatok szavak köntösébe öltöztetett szentélyébe. Ahogyan a költő az utolsó gondolatokban így köszön el Olvasóitól: „Jól gondold meg, kinek nyitod ki szíved gyémántból kirakott, legféltettebb ajtaját!” -, szavai a kölcsönösségről is szólnak. Nem elég magának a költőnek megnyitnia lelke ajtaját, hogy bebocsátást kínáljon az Olvasóknak; az ő szívük is tárt kapukkal kell, hogy fogadni tudja mindazt, amiről versei vallanak.
Dudás Mihály Károly költészete egy kivételesen érzékeny, ugyanakkor erős, mélységeket-magasságokat bevándorló lélek olykor leheletfinom, máskor tajtékokban küzdő és fennmaradni tudó árnyalatait vetítik elénk. A „Szemem lát, szívem őriz” cím különlegessége, hogy nem csupán magának a kötetnek, de nyitó és záró verseinek is ez a címe: az első előre mutat, a jövő felé, a szerelem varázsában -, míg az utolsó a múltba ível vissza, az elvesztett-elveszthetetlen édesanya gyászában.
E cím-ismétlődéstől válik a kötet olyan teljessé, mint amilyen a misztikában a saját farkába harapó kígyó jelképe, így zárja körül e vers-koszorú szinte minden gyöngyszemével a Nőt, az Örököt, mint a férfi lelki princípiumát. S ahogy a folytatás záloga a kezdet emlékével és lényege jelenvalóságával egybekapcsolódik, úgy végtelenítődik a körtánc ezekben a versekben: a szerelem megjelenítése, kibontakozásának áldott állapota, beérlelődése múlandóságba taszító tudata, majd a szelíd-gyötrelmes átmenet a veszteségbe, kínba, gyászba, mementóba, ami visszaér a megújulás újabb köréhez.
Egy könyv születése, mindig különleges meghívás, kiváltképp verseskötetek esetében: bizalommal áthatott ajtónyitás a lélek legrejtettebb dimenziói felé, a legbensőségesebb emóciók, gondolatok szavak köntösébe öltöztetett szentélyébe. Ahogyan a költő az utolsó gondolatokban így köszön el Olvasóitól: „Jól gondold meg, kinek nyitod ki szíved gyémántból kirakott, legféltettebb ajtaját!” -, szavai a kölcsönösségről is szólnak. Nem elég magának a költőnek megnyitnia lelke ajtaját, hogy bebocsátást kínáljon az Olvasóknak; az ő szívük is tárt kapukkal kell, hogy fogadni tudja mindazt, amiről versei vallanak.
Dudás Mihály Károly költészete egy kivételesen érzékeny, ugyanakkor erős, mélységeket-magasságokat bevándorló lélek olykor leheletfinom, máskor tajtékokban küzdő és fennmaradni tudó árnyalatait vetítik elénk. A „Szemem lát, szívem őriz” cím különlegessége, hogy nem csupán magának a kötetnek, de nyitó és záró verseinek is ez a címe: az első előre mutat, a jövő felé, a szerelem varázsában -, míg az utolsó a múltba ível vissza, az elvesztett-elveszthetetlen édesanya gyászában.
E cím-ismétlődéstől válik a kötet olyan teljessé, mint amilyen a misztikában a saját farkába harapó kígyó jelképe, így zárja körül e vers-koszorú szinte minden gyöngyszemével a Nőt, az Örököt, mint a férfi lelki princípiumát. S ahogy a folytatás záloga a kezdet emlékével és lényege jelenvalóságával egybekapcsolódik, úgy végtelenítődik a körtánc ezekben a versekben: a szerelem megjelenítése, kibontakozásának áldott állapota, beérlelődése múlandóságba taszító tudata, majd a szelíd-gyötrelmes átmenet a veszteségbe, kínba, gyászba, mementóba, ami visszaér a megújulás újabb köréhez.
Ára: 1000 forint postaköltséggel
Rendelhető: info@polusonline.com
